vtravel

...mert utazni azt kell...

Feketefejűek háza, Riga

2016. január 05. 15:27 - vtravel

ffh5.jpgRiga látnivalói közül sokak szerint az egyik legszebb épület a Feketefejűek háza (Mengjalv nams), mely a Szent Péter templom mellett található. Eredetileg a nőtlen kereskedők egyesületének épülete volt. A XIV. században épült, a Német Lovagrend megjelenésével egy időben, az első írásos emlék az épületről 1334-ből származik, amelyben a kereskedő céh épületeként említik.

A XIII. század közepén alakult meg a Szent György Társaság, amely a fiatal, nőtlen, külföldi kereskedőket egyesítette. A frigyre lépés egyben a Társaságból való kizárást is jelentette. Amint a névből kiderül, Szent György volt az egyesület patrónusa, később azonban Szent Móric (Mauritius) lett. A Móric név a mór – fekete szóból ered (görög mauron = fekete), így is ábrázolták hát, jelvényével, a szardíniai Szent Móric-rend keresztjével. Innen ered a feketefejűek elnevezés. A Társaságnak jelentős szerepe volt, hiszen Riga, a Hanza Szövetség részeként fontos kereskedőhely volt.

ffh6.jpgAz építész ismeretlen, valószínű, hogy holland vagy német származású lehetett. Az épület kialakítása fokozatosan történt, az évszázadok során fokozatosan változtattak rajta. A 28 méter magas pazar oromzatot szobrok díszítik. A Roland-figura szobra az ógermán mitológia befolyására utal.

1941. június 28-án a németek, majd 1948-ban a szovjetek rombolták földig. Régi tervrajzok, archív fotók segítségével, a varsói óvárost is helyreállító lengyel mesterek remeke az épület az 1990-es évek végéről.

A bejárati ajtó felett egy felirat arra figyelmeztet: „Ha ismét elpusztulnék, jöjj és emelj ismét újjá.”

Az első emeleten kiállítás mutatja be a ház történetét.

ffh1.JPG

ffh2.jpg

ffh4.jpg

ffh3.jpg

A ház előtti Városház tér (Ratslaukums) áll az első karácsonyfa felállításának emlékműve is, melyet 1510-ben állítottak fel.

Források: felsofokon.hu

hovamegyavonat.blog.hu

Ha tetszett a bejegyzés, keress minket a Facebookon is : vTravel.hu

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://vtravel.blog.hu/api/trackback/id/tr988242502

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása