Sok-sok évvel ezelőtt, amikor az ember még nem tudta, hogy miként kell bort készíteni, az erdőkben burjánzó szőlőtőkék növekedtek, s azok szemeit a madarak csipkedték.
Azonban egy napon egy szegény ember lett figyelmes erre a furcsa, ámde ehető növényre; kiásta egynek tőkéjét, megfogta, haza vitte és elültette azt a házával szemben. A tőke aztán bőséges szüretet adományozott, és mindenki szívesen fogyasztotta gyümölcsét. A következő évben ez a szegény ember tíz másik fiatal tőkét ültetett, ismét egy évvel később száz másikat, míg végül egy teljes szőlőhegyet művelt már.
Egyik ősszel a szegény ember letépett egy szőlőfürtöt, összepréselte és levét megitta. Ezt az italt megkóstoltatta a falubeliekkel, akiknek szintén kedvére való volt az édes gyümölcslé. Ezért a szegény ember úgy gondolta, hogy esztelen volna, ha a sok szőlő levét kiöntené, így gondolt egyet és áttöltötte azt egy nagy méretű edénybe. Két hónappal később újra megkóstolta a szőlőlevet és meglehetősen ízletesnek találta. Meg is lepődött, hogy egy kipréselt gyümölcsből ilyen italt lehet készíteni. Ezért a szegény ember összehívta a falu apraját-nagyját, hogy a vigasságon felszolgálja borát.
Először egy fülemüle érkezett, és áldást mondott a borhoz:
- Az, ki ebből a borból iszik, úgy szeressen énekelni, ahogy én!
Másodikként egy kakas lépett elő, ő is ivott egy pohárral a borból és áldást mondott:
- Az, ki ebből a borból iszik, legyen oly' gőgös és szemtelen, mint én!
A kakast egy kövér vadkan követte, szintén ivott a borból egy üveggel és áldását adta:
- Az, ki ebből a borból mértéktelenül iszik, úgy szeressen hemperegni az iszapban, ahogy én!
Végül egy róka lépett a szegény ember elé, kiürítette üveg borát és áldása eképp hangzott:
- Az, ki ebből a borból szívesen iszik, bújjon belé a mámor lassankint és alattomban, ahogy én tenném, és arca boruljon vörösbe!
S a bor azóta van ilyen hatással az emberre. 

Forrás: osregek.blogspot.hu

Ha tetszett a bejegyzés, kérjük, oszd meg és keress minket a Facebookon is: vTravel.hu