vtravel

...mert utazni azt kell...

A pizza története

2017. július 18. 11:57 - vtravel

Biztosan sok változat kering a pizza keletkezéséről, egyet most mi is megosztunk az olvasóval.

A legenda szerint századokkal ezelőttre nyúlik vissza a pizza története…

dagaszt.jpgTörtént pedig, hogy egyszer egy szegény vándorlegény kopogtatott egy olasz falucska háza ajtaján. Senki nem volt épp otthon, csak a gazdasszony, de az is nagy munkában, kenyérdagasztás közben. Akkoriban úgy illett, hogy ennivalóval kínálják a vendéget. Csakhogy szegény háziasszony bajban volt, mert nagyon semmi étel nem volt otthon, még kenyér se, hisz a tészta is épp kelt. Szerencsére eszébe jutott a megoldás. Lecsípett egy kis darabot a kenyértésztából, megpakolta a kamrában talált maradékokkal, zöldséggel, paradicsommal, maradék juhsajttal és betette a kemencébe. Mikor megsült, feltálalta a világ első pizzáját. Hogy valóban ez volt-e a világ első pizzája, és valóban így esett-e a dolog, nem tudni. Mindenesetre tény, hogy a pizza ma a világ egyik legnépszerűbb eledele. Alapja egy kelt tésztából készült vékony lepénykenyér, melyet paradicsom vagy tejföl alapú szósszal borítanak, és erre különféle feltétek kerülnek, (a leggyakoribbak a különféle zöldségek, gomba és felvágottak), a tésztát végül reszelt sajttal szórják meg és sütőben megsütik. Jellegzetes fűszere az oregánó.

picea.jpgA neve eredetileg különféle, kelt tészta alapú ételeket jelentett, valószínűleg a picea szóból ered, amit a rómaiak a kemencében sütött kenyérre használtak, de az is lehet, hogy a latin pincere (összegyúrni) szóból származik. A pizza első megjelenése a dél-itáliai görög kolóniák (Magna Graecia) idejére tehető, Vergilius Aeneisében említik először. Az i. e. 3. században Marcus Porcius Cato a Róma történetéről írt munkájában említ egy „lapos kelt tésztát, melyet olívaolajjal, fűszerekkel és mézzel édesítenek, és köveken sütnek meg”. Pompeji városában a régészek feltárták a mai modern pizzériák elődjeit. Az ókori Egyiptomban is megjelent, a fáraók születésnapjára gyógynövényekkel ízesített lapos kenyérkéket sütöttek, Hérodotosz görög történetíró leírása szerint ezek a babiloni receptek nagyon hasonlítottak a mai pizza tésztájára. A középkorban, 997-ben is feltűnt a pizza szó, ami akkoriban egyszerűen lepényt jelentett. A pékek arra használták, hogy kenyérsütés előtt megnézzék, eléggé felhevült-e a kemence. A kenyérsütés befejeztével pedig kihasználták a parázs melegét. Az ókori római pizzaféleségek még nagy mértékben különböztek a maiaktól. A 19. századig az úgynevezett fehér pizzák készültek. A pizza tésztát tejföllel, vagy zsírral kenték meg, erre az alapra tették a feltéteket.

pari.jpgA paradicsomot ekkor Európában még nem ismerték, majd jó ideig mérgezőnek hitték, és nem használták étkezéshez, a 18. század végére azonban elterjedt, és Nápoly környékén elkezdték ezzel ízesíteni a pizzákat. Az új ételfajta nagy népszerűségre tett szert és helyi nevezetességnek számított. Kb. 1830-ig utcai árusok árulták a pizzát, s nem kis jelentősége volt a társadalom szempontjából is: így fértek hozzá a legszegényebbek is, általában csak ezt tudták enni. 1830 körül aztán megnyílt az első igazi pizzéria, az Antica Pizzeria, ami szintén működik a mai napig, ezen a néven, ugyanott, Nápolyban a Via Port’Alba 18. szám alatt. A modern pizza feltalálását a nápolyi Raffaele Espositónak tulajdonítják, aki az 1780-ban alapított és ma a Pizzeria Brandi néven még mindig működő sütődében dolgozott. napoli.jpg1889-ben a szavojai I. Umberto király és Margherita di Savoia királyné látogatása alkalmából különleges pizzát készített. A pizza az olasz nemzeti színekben készült: zöld (bazsalikom), fehér (mozzarella) és piros (paradicsom), és készítője a királynéról, Margheritának nevezte el. Ebből alakult ki a mai pizza. A 19. században az olasz bevándorlók magukkal vitték a pizzakészítés mesterségét Amerikába, ahonnan az 1950-es években indult világhódító útjára.

Érdekes módon más campaniai termékektől, mint például a durum búzából készült tésztáktól, vagy a paradicsomtól eltérően a pizza csak az Egyesült Államokban megtett óriási kerülőút után terjedt el Olaszország többi részén.

lombardi.jpgAz Itáliából kivándorló tömegek révén a XVIII.-XIX. század fordulóján nyílt az Újhaza is számos olasz étteremmel gazdagodott, s 1905-ben New Yorkban megnyílt az Államok első nápolyi pizzériája, amit a Lombardi család nyitott. Az újdonság erejével ható étel nagyon hamar gigantikus sikert aratott, ennek ellenére Észak-Európában csak az 1960-as években vetette meg a lábát, mindeközben Olaszországban a szerencsés nápolyiakat leszámítva továbbra sem ismerte senki. Újabb évtized múltán, az 1970-1980-as évek környékén végre Rómában és az ország északi részében is bemutatkozott, és onnantól fogva természetesen ott is lelkesen fogyasztották. Az igazi olasz pizza tésztáját általában vékonyra nyújtják, és kevés feltétet tesznek rá. A pizza kemencében lévő kb. 400 C fokos hő hatására a sülő tésztában lévő élesztő új életre kel, buborékok keletkeznek, és a pizza tésztája csodálatosan könnyű lesz. A feltétek alapja a legtöbb esetben (az ún. fehér pizzákat leszámítva) az oregánóval fűszerezett paradicsomszósz, valamint a mozzarella sajt. A végeredmény egy fenséges és egyben egyszerű étel, amiért mindmáig milliók rajonganak, és napjaink ételkultúrájának elidegeníthetetlen részét képezi.

 Forrás: toscanapizza.hu

Ha tetszett a bejegyzés, kérjük, oszd meg és keress minket a Facebookon is: vTravel.hu

Szólj hozzá!

Az almalány

2017. július 14. 12:52 - vtravel

Olasz népmese, Italo Calvino gyűjtéséből

alma.jpgVolt egyszer egy király és egy királyné, akiket gyermektelenségük miatt emésztett a bánat. Mondta is a királyné: - Miért nem szülhetek gyermeket, mint ahogy almát terem az almafa?

Történt aztán, hogy a királynő gyermek helyett egy almát hozott a világra. Olyan szépséges, pirospozsgás alma volt az, amelyhez foghatót még nem látott a világ. A király aranytálcára helyezte és az erkélyre tette az almát.

 A királlyal szemközt lakott egy másik király, és ez a király egy napon, amikor az ablakban üldögélt, meglátott a szemben lakó király erkélyén egy almaszép lányt, aki a napfényben fürdött, fésülködött. Szájtátva csodálta, mert ilyen szép leányt még nem látott világéletében. Amint azonban a lány észrevette, hogy nézi valaki, a tálcához szaladt, belebújt az almába és eltűnt.

A király pedig szerelemre lobbant iránta.

Gondolkodik, töpreng, bekopogtat a szemközti palota ajtaján, és így szól a királynőhöz: - Felség, – szól – egy szívességet szeretnék kérni felségedtől.

 - Szívesen, felség; szomszédokul, ha segíthetünk egymáson... – mondja a királynő.

- Szeretném az erkélyükről azt az almát megkapni.

- Hát, hogy is mondhat ilyet, felség? Nem tudja, hogy én anyja vagyok annak az almának, és mennyit sóhajtoztam érte, míg megszületett?

princ_jobb.jpgDe a király addig beszélt, addig erősködött, hogy kérését megtagadni nem lehetett, már csak a jó szomszédság kedvéért sem. Így aztán a király az almát a szobájába vitte. Előkészített mindent a mosakodáshoz és fésülködéshez, a lány pedig minden reggel előbújt mosakodni és fésülködni, a király meg gyönyörködött benne. Mást nem is tett a lány: nem evett, nem beszélt. Csak mosakodott, fésülködött és visszabújt az almába. A király mostohaanyjával lakott, aki látván, hogy fia folyton szobájába zárkózik, gyanakodni kezdett: - Mit nem adnék, ha megtudhatnám fiam állandó rejtőzködésének okát!

Háborús idők következtek, a királyt elszólította a kötelesség. Fájt is a szíve, hogy az ő almáját el kell hagynia! Magához hívta leghűségesebb szolgálóját és azt mondta neki: - Nálad hagyom a szobám kulcsát. Vigyázz, hogy senki be ne menjen! Minden nap készítsd ki a vizet és a fésűt az almalánynak, gondoskodj róla, hogy semmiben hiányt ne szenvedjen! Ügyelj, mert mindent elmesél majd nekem! (Ez nem volt igaz, mert a lány sosem szólt egyetlen szót sem, de ő a szolgálónak ezt mondta.) – Figyelj jól oda, mert ha egyetlen haja szála is meggörbül, míg távol leszek, a te fejed bánja!

- Ne aggódjon, felség, minden tőlem telhetőt megteszek.

Alighogy a király útra kelt, a mostoha királynő máris abban mesterkedett, hogy szobájába bejusson. Mákonyt tetetett a szolgáló borába, és amikor az elaludt, ellopta tőle a kulcsot. Kinyitotta és felkutatta az egész szobát, de minél inkább keresett, annál kevésbé talált. Mindössze az a szépséges alma volt ott az arany gyümölcsöstálon. – Csakis ez az alma babonázhatta így meg!

Tudvalevő, hogy a királynők mindig tőrt hordanak az övükben. Fogta a királynő a tőrt és elkezdte döfködni az almát. Minden egyes tőrdöfés helyén vér patakzott az almából. A mostoha királynőt félelem járta át, kifutott, és az alvó szolgáló zsebébe visszatette a kulcsot.

Amikor a szolgáló felébredt, nem értette, mi lelhette. Rohant a király szobájába, és látta, hogy a szobát vér árasztotta el.

- Ó, én szegény fejem! Mitévő legyek? – és futásnak eredt.

fairy_bal.jpgElment tündér nénjéhez, aki mindenféle varázslatos poroknak volt a birtokában. A nénjétől kapott az elbűvölt almák és az elvarázsolt lányok varázsporából is, ezekből készített a tündér keveréket.

A szolgáló visszatért az almához és minden tőrdöfés nyomát meghintette egy kevés porral. Az alma kettéhasadt és egy talpig befáslizott és bekenegetett lány bújt elő belőle.

Hazatért a király, és a lány életében először megszólalt, mondván:

 - Tudd meg, hogy a mostohaanyád tőrrel döfködött át, de a szolgálód meggyógyított. Tizennyolc esztendőt töltöttem és a rajtam ülő varázslat megtört. Ha akarod, leszek a feleséged!

Erre a király: - Istenemre mondom, hát hogyne akarnám!

A két szomszédos palota háza népe örömteli nagy mulatságot ült.

Egyedül a mostoha hiányzott, aki világgá ment, s hírét sem hallotta többé senki.

S vígan voltak, jót mulattak,

Énnekem semmit nem adtak.

Azaz, adtak volt egy tallért,

Mely egy likba éppen elfért.

Forrás: csikianyak.ma

Ha tetszett a bejegyzés, kérjük, oszd meg és keress minket a Facebookon is: vTravel.hu

Szólj hozzá!

Amalfi 15+1 arca

2017. július 11. 18:47 - vtravel

Amalfi kisváros Olaszország Campania régiójában, Salerno megyében. Amalfi városa a Sorrentói-félsziget délkeleti részén fekszik a Salernói-öböl partján, a Monte Cerreto (1315 m) lábánál, Salerno városától nyugatra. Eredetéről  az a feltevés, hogy a várost valószínűleg Nagy Konstantin császár katonái alapították 320-ban. Az Amalfi-part híres a szépségéről, varázslatos hangulatáról és kiváló strandjairól. Most 16 képet mutatunk be, közöttük néhány ritka perspektívából készültet, hogy az olvasó bepillantást nyerjen a környék jellegzetes zugaiba. 

ami1.jpg

ami10.jpg

ami13.jpg

ami11.jpg

ami12.jpg

ami14.jpg

ami15.jpg

ami16.jpg

ami2.jpg

ami3.jpg

ami5.jpg

ami4.jpg

ami7.jpg

ami6.jpg

ami8.jpg

ami9.jpg

Forrás: matadornetwork.com

Ha tetszett a bejegyzés, kérjük, oszd meg és keress minket a Facebookon is: vTravel.hu

Szólj hozzá!

A Tátra alvó lovagjának legendája – Giewont

2017. május 18. 15:31 - vtravel

giewont_pilsudski_7.jpgA Giewonthoz ősidők óta hozzá tartozik az alvó lovag legendája, mivel a hegygerinc sziluettje meglehetősen hasonlít egy alvó emberre. Honnan ered ez a legenda? Mindez az alvó lovagokhoz kötődő legendáknak köszönhető, melynek eredetéről és történetéről lesz szó az alábbiakban.

Az alvó hősök, akik majd felébrednek, ha eljön az ideje, és megvédik a népet és az országot, régóta foglalkoztatják az emberiséget. Ismert volt már az ókori görögöknél, a rómaiaknál, a zsidóknál (Illés próféta nem halt meg, csak alszik), valamint az első keresztényeknél. Még erősebben a köztudatba került a középkorban, különösen kedveztek ennek a mindenfelé terjedő különféle legendák. A legenda szerint például Odenburgban alszik Nagy Károly frank uralkodó, de talán Roland lovaghoz, fűződik a leghíresebb lovag legenda. Más népekhez hasonlóan a lengyelek sem hagyhatták figyelmen kívül ezeket a legendákat. A lengyel nép hősei az olyan jelentős uralkodók voltak, mint I. Vitéz Boleszláv (Bolesław Chrobry), II. Merész Boleszláv (Bolesław Śmiały), I. Łokietek Ulászló (Władysław Łokietek), az Anjou-házból származó Hedvig királynő (Jadwiga Andegaweńska), vagy Stefan Czarniecki hetman. Valamennyi történetben közös, hogy a nép hőse felébred álmából, ha a hazának szüksége lesz rá, és életre kelve megvédi népét.

giewont.jpg

A Tátrában az alvó lovag legendája három helyszínhez kapcsolódik: az Ornak gerincéhez, a Kościelisko-völgyben lévő Vizes-barlanghoz (Jaskinią pod Pisaną Skałą), valamint leginkább a Giewonthoz, amelynek északi falán számos barlang található, sőt, ezek egyike Alvó-lovagok barlangja (Jaskini Śpiących Rycerzy) néven ismert.

013_giewont.jpgA legendák egyik verziója a Giewont és a krakkói királyi vár, a Wawel kapcsolatáról szól. Az Alvó-lovagok barlangjának legendája szerint a lengyel királyok évente egy alkalommal (a különböző források szerint karácsonykor, húsvétkor vagy Szent Iván éjjelén) találkoznak, és tanácskozást tartanak a nemzet és az ország sorsáról. Amikor aztán a hatalmas Zsigmond harang hangja eléri a Giewont falait, a barlangokban alvó sereg lóhalálában vágtat a Wawelba, ahol csak ennyit kérdeznek: „Itt az idő?”. Amikor az ülésen elnöklő Vitéz Boleszláv azt válaszolja, hogy még nem, a lovagok visszatérnek a Giewont alá, és ismét álomra hajtják a fejüket.

028_giewont.jpg

Egy másik legenda a Jaśko nevű pásztorfiúról szól, aki a hegyek lábánál élt, és nagyon szerette a hegyeket. Egyszer aztán a pásztorfiú megtudta a gazdájához látogató öreg góraltól, hogy a Giewont alatti barlangok hatalmas kincseket rejtenek. A hír hallatán nagyon izgatott lett, és úgy döntött, hogy elmegy, és megkeresi a kincset. Amikor a fáradt vándor egy sziklára ülve megpihent, egyszer csak lovak nyerítését hallotta. Abban a magasságban, ahol ekkor tartózkodott, ez meglehetősen szokatlan jelenség volt. Egy idő után aztán kiderült, hogy a hangok a föld alól jönnek. Jaśko ekkor meglátott egy kis rést a sziklák között. A kíváncsi pásztorfiú átpréselte magát a nyíláson, és egy nagy barlangban találta magát, melynek közepén égett a tűz. A barlang falainak tövében szép lovak álltak, közöttük pedig egy lovag aludt fényes páncélban. Jaśko menekülni akart, de menekülés közben belerúgott egy kőbe, melynek hangjára a lovag felébredt, és ezt kérdezte: „Itt az idő?”. „Nem uram, még nem” – válaszolta Jaśko. „Jó, az nagyon jó” – válaszolta a lovag, és a szomszédos barlang irányába mutatott. „Látod fiam, itt alszunk mi, őfelsége lovagjai. Amikor eljön az ideje, felébredünk, és megvédjük a lengyel földet és a lengyel hegyeket. De most még nem ébredtek fel a testvéreim. Amikor kell, fel fognak ébredni”. Hazatérve Jaśko beszélt a barlangról és a kalandjáról a gazdájának és vendégének, akik szintén szerették volna látni a lovagokat. A Giewont falában azonban a fiú ekkor már sehol sem találta a barlang nyílását, és a lovak nyerítését sem hallotta. „Még nem jött el az idő” – mondta a góraloknak, akik hittek neki. A vendég ekkor ezekkel a szavakkal fordult a fiúhoz: „Nem hiszem, hogy sikerül megtalálnod a kincset, amiről meséltem neked. Tudod mi ez a kincs?” Jaśko megrázta a fejét. „Ez a szabadság, fiú” – mosolygott az öreg góral. „Ez a legnagyobb kincs. Nem csak itt, a hegyek között, hanem az egész világon. Ez az, amit a Tátra alatt alvó lovagok őriznek”.

029_giewont.jpg

A Giewont alvó lovagjának legendája régóta él nem csak a Havasalján élő népek, de a Tátrába látogató turisták fejében is. A legenda elsősorban a masszívum alakjára vezethető vissza, amely különösen északról valóban egy alvó lovaghoz hasonlítható. E szerint az elképzelés szerint a lovag fejét a Nagy-Giewont (Wielki Giewont) csúcsa, törzsét pedig a Hosszú-Giewont (Długi Giewont) gerince alkotja.

Források: utazom.com

magas-tatra.info

Ha tetszett a bejegyzés, kérjük, oszd meg és keress minket a Facebookon is: vTravel.hu

Szólj hozzá!

Prámzisz dióhéja

2017. május 17. 16:50 - vtravel

Litván legenda

messias.jpgNagy, fekete szikladarab lebegett a végtelenségben, nem messze a Holdtól. Ezen építette fel palotáját Prámzisz, az emberek és istenek sorsának felügyelője. Jóindulatú istenség volt, abban lelte legnagyobb örömét, ha a világ nyugodtan éldegél körülötte.
Ám a Földön lakó emberek minduntalan megzavarták a szelíd lelkű istent csendes ábrándozásában. Hiába vonult el Prámzisz a Hold közelébe, odáig is elhallatszott a sok türelmetlen morgolódás, ádáz veszekedés, csúnya kiabálás. Ha pedig fölszakadtak a Földet borító felhők, az Isten kénytelen-kelletlen szemtanúja volt, hogy marják, öldösik egymást az emberek a legcsekélyebb okkal vagy éppen ok nélkül. Egy napon Prámzisz megelégelte, amit látott és hallott, és törni kezdte a fejét, hogyan büntethetné meg az embereket, hogyan vehetné el a kedvüket a folytonos acsarkodástól. 
Hirtelen megütötte fülét, hogy az örökösen háborúzó Szélszellem és Vízszellem éppen a palotája közelében kergeti egymást eszeveszetten zúgva-háborogva. Amióta világ a világ, az isteneknek még sohasem sikerült kibékíteniük egymással e két rettenetes erőt. Szörnyűséges mennydörgés, égzengés, sűrű villámlás, pokoli jégverés közepette ide-oda űzték egymást az égbolt és a csillagok között, de egyik sem tudott felülkerekedni a másikon. Elkeseredett küzdelmük során törtek, zúztak, pusztítottak mindent, amit csak értek.
Prámzisz fejében abban a pillanatban megszületett az ötlet, hogyan szabadulhat meg egyszerre az emberek és az elemek háborgásától. Maga elé hívatta hát Szélszellemet és Vízszellemet, s rájuk parancsolt:
- Rögvest takarodjatok a csillagok birodalmából! Ha háborúzni akartok, háborúzzatok lenn a Földön, van ott elég hely és pusztítanivaló mindkettőtök számára!
vizszell.jpgTöbb sem kellett a két ellenfélnek! Azon nyomban lezúdultak a Földkorongra. Szélszellem süvítve vette birtokba az egyik felét, erdőket tépett ki, házakat, embereket, állatokat kapott fel. Vízszellem elárasztotta a másik felét; örvénylő víz borította el az utakat és a szántóföldeket, rombolta le a falvakat és a városokat. S ez még csak a kezdet volt!
A két megátalkodott egymás ellen fordult, s megpróbálta megkaparintani magának az egész Földet. Vízsszellem szürke felhőkbe burkolta Szélszellem birodalmát, és megállás nélkül szakadó esővel támadott. Szélszellem igyekezett visszafújni a záporokat, és kavargó vihartölcséreivel próbált behatolni Vízszellem területére. Azonban egyikük sem tudott győzedelmeskedni, s a csata igazi vesztese az ember lett. Kiáradtak a folyók, vizük összefolyt a tavakéval, tengerekével, s a szélkorbácsolta hullámok elborították a földet. Tizenkét napon és tizenkét éjen át zöldesszürke, nedves ködbe burkolózott a világ, s az emberek ezreinek jajkiáltásait elnyomta a süvítő szél. Elpusztult a Föld lakóinak nagy része állataival és házaival egyetemben. Nem sok hiányzott már hozzá, hogy minden, de minden megsemmisüljön, ami valaha is létezett. 
Prámzisz, a Sorsügyelő, palotájának ablakából szemlélte megelégedetten, hogyan szenvedi el büntetését a Földkorong lakossága. Olykor-olykor beleharapott egy ízes égi gyümölcsbe, vagy elrágcsált néhány isteni diót. Így történt ez a tizenkettedik estén is, amikor Prámzisz szokás szerint kihajította ablakán az elfogyasztott diók héját. szello.jpgSzélszellem éppen akkor olyan erejű vihart kavart a Földön, hogy annak egy hulláma a Sorsügyelő palotája előtt söpört végig. Egy fél dióhéj forogva-pörögve leszánkázott a széltölcsérben, s ráült a lenti világot borító hullámokra. Már csak egy kopár hegycsúcs emelkedett ki a vízből, pillanatnyi menedéket kínálva egy maroknyi egy maroknyi bőrig ázott embernek és állatnak. Meg is örültek azok szerfelett, amikor egy nagy "csónakot" láttak közeledni. Mert az istenek diója bizony isteni méretekkel is rendelkezett, a jó kéttucatnyi ember kényelmesen elfért benne állataival együtt. Ide-oda dobálták a bősz tenger hullámai, felemelkedett, visszaesett, körbeforgott, de fel nem borult.
nutshell.jpgAmikor Prámzisz meglátta, hogy a kis csapat éppen az ő akaratlan segítségével igyekszik túlélni a pusztulást, megesett rajtuk a szíve. Azon nyomban visszaparancsolta Szélszellemet és Vízszellemet, s bezárta őket palotájának pincéjébe. Elcsendesedett a világ, a tengerek, folyók és tavak visszataláltak medrükbe, s egy békés áramlat partra tette Prámzisz dióhéját. A halál torkából megmenekült emberek boldogan éreztek újra selymes homokot a talpuk alatt. Ahogy múltak a napok, egyre több és több szárazföldet láttak maguk körül, s elindultak, hogy újra benépesítsék a Földet.
Azt a vidéket, ahol a dióhéj kikötött, csak tizenkét emberpár tartotta meg végső otthonának. Tőlük származnak a balti népek. Mások kelet felé mentek, ők voltak az orosz nép ősei. Azoktól pedig, akik északra, délre és nyugatra vonultak, Európa többi nemzetsége származott.

Forrás: osregek.blogspot.hu

Ha tetszett a bejegyzés, kérjük, oszd meg és keress minket a Facebookon is: vTravel.hu

Szólj hozzá!

České Budějovice, a Sámson-szökőkút

2017. május 17. 15:55 - vtravel

samson2.jpgA II. Ottokár tér (náměstí Přemysla Otakara II.) közepén található České Budějovice egyik fontos szimbóluma - a Sámson-szökőkút. Ezt a csodálatos barokk művet 1721 és 1727 között építették, és eredetileg a Moldva vizével volt hivatott ellátni a várost. Kőmedencéje a Cseh Köztársaság egyik legnagyobbja, melynek átmérője 17 méter. A szökőkutat négy vízköpő és négy szobor díszíti. A talapzaton egy kagylóból emelkedik ki Sámson oroszlánnal küzdő alakja.
1999-ben a szökőkutat restaurálták és színes világítással is ellátták. A négy szobrot rekonstruálták, az eredeti példányokat a Városháza épületében őrzik.

A Sámson-kút elkészítése a Josef Dietrich szobrászművészhez (1677-1753) és a kőfaragó mesterhez, Zachariáš Hornhoz kapcsolódik.

A téren a szökőkút közelében van egy szabálytalan formájú kő, ami a régi akasztófahelyét jelöli. A legenda szerint, aki rálép, nem talál utána haza. Erről már korábban írtunk: České Budějovice, a Szívkő

 samson3.jpg

samson4.jpg

samson1.jpg

Ha tetszett a bejegyzés, kérjük, oszd meg és keress minket a Facebookon is: vTravel.hu

Szólj hozzá!

A kővé vált utcagyerek

2017. február 16. 18:46 - vtravel

Prágai legenda

church_of_saint_martin_in_the_wall_2.jpgA Szent Márton-templom Prága egyik legrégebbi temploma, Még a 12. században alapították, és egykor valóban közvetlenül az óvárosi erődítmény falánál állt, ahogy a neve is mutatja.
Réges-régen a csibész utcagyerekek szerettek felmászni a tetejére, hogy kiszedjék a fészkükből a galambfiókákat. kove_valt1.jpgEgyszer az egyik csibész épp a kőpilléren ült, közvetlenül a tető alatt, összevissza bolondozott, es olyan hangosan kurjongatott a többi fiúnak, hogy egy járókelő rászólt De a fiú csak vágott egy grimaszt, mert tudta, hogy a fekete köpenyes úr nem tud fölmászni hozzá. A férfi megállt, fejét a fiú felé fordította, fölemelte mindkét kezét, motyogott valamit... és a fiú abban a pillanatban kővé vált.

Azóta is ott térdel a templom hátoldalának bal pillérén, és a magasból vigyorog ránk. Nem hagyja abba, csak nem hagyja abba a csibész!

kove_valt2.jpg

A történet forrása: Alena Ježková Prágai legendák Móra Könyvkiadó

Ha tetszett a bejegyzés, kérjük, oszd meg és keress minket a Facebookon is: vTravel.hu

Szólj hozzá!

Hol született a bor?

2017. január 27. 11:17 - vtravel

Grúz népmese

szolo.pngSok-sok évvel ezelőtt, amikor az ember még nem tudta, hogy miként kell bort készíteni, az erdőkben burjánzó szőlőtőkék növekedtek, s azok szemeit a madarak csipkedték.
Azonban egy napon egy szegény ember lett figyelmes erre a furcsa, ámde ehető növényre; kiásta egynek tőkéjét, megfogta, haza vitte és elültette azt a házával szemben. A tőke aztán bőséges szüretet adományozott, és mindenki szívesen fogyasztotta gyümölcsét. A következő évben ez a szegény ember tíz másik fiatal tőkét ültetett, ismét egy évvel később száz másikat, míg végül egy teljes szőlőhegyet művelt már.
Egyik ősszel a szegény ember letépett egy szőlőfürtöt, összepréselte és levét megitta. Ezt az italt megkóstoltatta a falubeliekkel, akiknek szintén kedvére való volt az édes gyümölcslé. Ezért a szegény ember úgy gondolta, hogy esztelen volna, ha a sok szőlő levét kiöntené, így gondolt egyet és áttöltötte azt egy nagy méretű edénybe. Két hónappal később újra megkóstolta a szőlőlevet és meglehetősen ízletesnek találta. Meg is lepődött, hogy egy kipréselt gyümölcsből ilyen italt lehet készíteni. Ezért a szegény ember összehívta a falu apraját-nagyját, hogy a vigasságon felszolgálja borát.
kakas.jpgElőször egy fülemüle érkezett, és áldást mondott a borhoz:
- Az, ki ebből a borból iszik, úgy szeressen énekelni, ahogy én!
Másodikként egy kakas lépett elő, ő is ivott egy pohárral a borból és áldást mondott:
- Az, ki ebből a borból iszik, legyen oly' gőgös és szemtelen, mint én!
A kakast egy kövér vadkan követte, szintén ivott a borból egy üveggel és áldását adta:
- Az, ki ebből a borból mértéktelenül iszik, úgy szeressen hemperegni az iszapban, ahogy én!
Végül egy róka lépett a szegény ember elé, kiürítette üveg borát és áldása eképp hangzott:
- Az, ki ebből a borból szívesen iszik, bújjon belé a mámor lassankint és alattomban, ahogy én tenném, és arca boruljon vörösbe!
S a bor azóta van ilyen hatással az emberre. 

Forrás: osregek.blogspot.hu

Ha tetszett a bejegyzés, kérjük, oszd meg és keress minket a Facebookon is: vTravel.hu

Szólj hozzá!

Amalfi

2017. január 26. 15:13 - vtravel

am1.jpgNápolytól délre, a gyönyörű olasz tengerparton található Amalfi, amely már évszázadok óta híres történelméről, csodálatos elhelyezkedéséről, és szemet gyönyörködtető városképéről. Amalfi és a környező települések 1997 óta az UNESCO Világörökségi Listájának tagja.

A legendák szerint a város Héraklész egyik szerelme, egy Amalphi nevű nimfa után kapta a nevét, akit ezen a vidéken temettek el.

A történészek véleménye szerint a várost valószínűleg 320-ban alapították Nagy Konstantin császár katonái, akik miután elűzték őket az Adriai-tenger partvidékéről (Brundisium környéke), az egykori Lucania területén megalapították amalficoast04_cnt_12sep11_pr_b.jpgMelphe városát, majd miután onnan is menekülni kényszerültek, a Sorrentói-félsziget déli oldalának egyik szurdokvölgyében megalapították Amalphi városát.

Az első emlékek i.e. 1. századból maradtak fenn, amelyek arról tanúskodnak, hogy ebben az időben már aktív élet folyt itt. Valószínűsíthető, hogy római nemesek jöttek ide először nyaralni, akiket annyira megragadott a táj és a környék szépsége, hogy legszívesebben az itt felépített villáikban töltötték el a szabadidejüket.

Az i.e. az 5. században már bizonyítottan a város is állt, lakói itt rendezkedtek be. A sziklás környék miatt kizárólag halászatból és hajózásból éltek.

am2.jpgA gyönyörű tengerparton áll Flavio Gioia szobra, aki a város egyik leghíresebb hajósa volt. A XIV. században élt, és a nevéhez fűződik az iránytű meghonosítása Európában. Közismert, hogy az iránytűt a kínaiak találták fel, majd az arab tengerészek is használták a biztonságosabb hajózás érdekében. Falvio Gioia átvette mindezt az araboktól, és ezzel hozzájárult az itáliai hajózás pontosságához és biztonságához is.

Az iránytűhöz hasonlóan az amalfiak más találmányt és eljárást is átvettek az arabokon keresztül a kínaiaktól. Ilyen például a papírgyártás, mely szintén így jutott el Itáliába, és máig egyik vezető iparága Amalfinak és környékének.

Igaz, hogy a korabeli gyárak ma már inkább csak helytörténeti érdekességek, de mindenképpen megéri meglátogatni a X. századi emlékeket is őrző Papírmúzeumot.

amalfi-coast.jpgAz egyik leghíresebb olasz ital máig a Limoncello, vagyis a citromlikőr, melynek egyik leghíresebb előállítója Amalfi és környéke. A legjobb minőségű citromok számára ideális klímával rendelkezik a környék, ezért nem csoda, hogy a Limoncello legideálisabb alapanyagául szolgáló gyümölcsöt is itt nemesítették. A citrom máig a város nevét őrzi, Sfusato Amalfitano néven.

Maradtak fönn történetek a környékbeli kalóztámadásokról is.  A kalózok a XVI. századig tartották rettegésben a környéket, vezetőjük Barbarossa (vagyis Rőtszakállú) kapitány volt. A város máig megemlékezik a győzelemről, amelyet úgy tartják, hogy Szent Andrásnak köszönhetnek. Ennek emlékére András napon látványos körmenetet tartalak a város utcáin vonulva.

Forrás: erdekesvilag.hu

Wikipedia

Ha tetszett a bejegyzés, kérjük, oszd meg és keress minket a Facebookon is: vTravel.hu

Szólj hozzá!

Nápolyi vércsoda

2016. december 30. 15:35 - vtravel

csoda.jpgMinden városnak megvannak a maga "csodái". Nápolyban ez San Gennaro püspökhöz kötődik. 

Benevento püspöke Stent Januáriusz, olaszul San Gennaro mártírhalált halt 305-ben. A nápolyi vércsoda az ő nevéhez kötődik, hiszen lefejezésekor egy asszony a vérét egy edényben felfogta. Az alvadt vér, néhány száz évvel később újra folyékonnyá vált és bugyogni kezdett. A csoda ezután elterjedt és a vér egy részét azóta a Nápolyi Dómban tárolják és minden évben 3-szor a világ elé tárják. A szertartást május első vasárnapján, szeptember 19-én és december 16-án esedékes, ugyanis a csoda ezeken a napokon következik be és állítólag még 8 napig tart. A hiedelmek szerint, ha a vér nem cseppfolyósodik, akkor katasztrófa fogja sújtani a várost.

Erről a jelenségről találtunk egy idei beszámolót is, az Olaszmamma című blogban. Sajátos megfogalmazása miatt érdemes ezt a változatot is elolvasni, hogy bepillanthassunk a csodavárásba:  A nápolyi vércsoda. Szeptember. 19. San Gennaro

Források: blog.utazol.hu

Olaszmamma.com

Ha tetszett a bejegyzés, kérjük, oszd meg és keress minket a Facebookon is: vTravel.hu

 

Szólj hozzá!