Bár már sokat beszélünk a karácsonyról, de még ősz van, és idén kegyes a november is hozzánk, meleg van, időnként még a nap is előbukkan.
Nézzünk körül a világban, máshol milyen szépségeket tartogat az ősz. Első bejegyzésünk most Észtországba visz.
Ha tetszett a bejegyzés, kövess minket a Facebookon is: vTravel.hu
Már sok városban megnyitottak a karácsonyi vásárok, Bécsben a nagy klasszikus Altwiener Christkindlmarkt pedig november 20-án nyit.
Ezek után talán nem is meglepő, hogy a német nyelvterületen, a városokban alakult ki a karácsonyi vásározás szokása. A vásárok a XVIII–XIX. század fordulóján váltak széles körben ismertté. A vásárokon főként a kézművesek termékeit árusították. A XIX. századtól pedig egyre nagyobb méretekben világszerte elterjedtek a karácsonyi vásárok.
Bécsben a feljegyzések szerint 1296-ban I. Albrecht császár megadta a lehetőséget a kereskedőknek és boltosoknak, hogy egy decemberi vásárt tartsanak a város lakosságának. A XVI. században a Thomasmarkt -ami a mai Adventi vásár előfutára volt,mindig Karácsony és 
Szilveszter környékén zajlott le. A megszokott termékek mellett, mint a textill és élelmiszeráruk, a Thomasmarktban eladásra kerültek még ízletes mézeskalácsok, sütemények, melyek mind nagyon népszerűek voltak abban az időben, bár azt hiszem máig is töretlen a mézeskalácsok sikere, talán egy külön bejegyzést is érdemes lenne nekik szentelni.
Körülbelül 200 évvel később a vásár neve megváltozott „Szent Miklós és a karácsonyi vásár“- ra amit más néven „Betlehem piac“-nak is hívtak.A kezdetektől fogva ezek a piacok megőrizték a kiskereskedőket, mesterembereket - miután ezek az emberek biztosították a folyamatos termékértékesítést a város polgárainak számára, még a legnehezebb időkben is.
Más német városok is vetélkednek azon, hogy hol volt régebben karácsonyi vásár. Frankfurtban már 1393-ban, Drezdában 1434 óta tartanak ilyen eseményeket.
Bécs, Altwiener Christkindlmarkt
Drezda, a Striezelmarkt 250 standdal
Frankfurt
“Aki iszik, meghal. Aki nem iszik, az is.
De aki a mi májusi ászok sörünket issza, annak nincs kedve meghalni!”
(Bohumil Hrabal: Sörgyári capriccio)
A sörtúránk alkalmával meglátogatjuk a Dalešicei sörgyárat, ahol Jiří Menzel a Sörgyári Capriccio című filmet forgatta. Ebben a bejegyzésben kicsit felelevenítjük a filmet.
Bohumil Hrabal 1970-ben írta meg regényét, melynek eredeti címe Postriziny, magyarul:„Megrövidítettek", s csak 1976-ban jelent meg (az általunk ismert cím Hap Béla fordítói leleménye). Jiří Menzel 1980-ban készített filmet – immár negyedszer – Hrabal-írásból. ( Az 1966-ban készült „Szigorúan ellenőrzött vonatok” Oscar-díjat kapott.)
A film az 1900-as évek elejére, egy cseh kisváros derűs nyugalmába viszi vissza a nézőket. A történet egyszerű, egyenes vonalú: egy vidéki, kis sörgyár mérnök-gondnokának felesége mesél mindennapjairól. Olyan „világraszóló” események történnek, mint disznóölés, a sógor megérkezése, és bizony beóvakodik a történetbe a XX. század elejének „szédítő” technikai fejlődése is. Amely – természetesen – igen agresszív, direkt módon rondít bele e nosztalgikus, cseh idillbe…A városka egyik látványossága a sörgyári igazgató gyönyörű felesége, aki olyan élvezettel issza a sört, hogy az felér a legsikeresebb reklámkampánnyal.
Mariska és férje, Francin boldogan élik életüket a sörgyár szolgálati lakásában. Az ifjú mérnök munkája iránt elkötelezett, munkaadói – a sörgyár igazgatótanácsának tagjai – iránt maximálisan lojális: ő az ideális „ügyvivő”, alkalmazott. Feleségét imádja – és viszont, holott – ha akarjuk – tűz és víz a két jellem. Francin megrögzött vegetariánus, Mariska pedig egy igazi mindenevő ínyenc. Francin pedáns, szabálykövető személyiség, asszonykája rebellis, öntörvényű egyéniség, akit szinte lehetetlen konform korlátok közt tartani. Ezért is éri földöntúli boldogság Francint Mariska átmeneti magatehetetlensége idején, a szállóigévé vált mondatok magukért beszélnek: „Mit kívánhatok még? Egészséges vagyok. A feleségem nyomorék…” . Ebbe az ártatlan és békés világba érkezik Pepin bácsi, aki vidám történeteivel szórakoztat mindenkit, aki a közelébe kerül. A sógor és sógornő hasonló gondolat és ízlésvilága súlyos csapás Francis szabályos/szabályozott életére.
Az emberi közvetlenség varázslatos légköre uralkodik a húszas évek elején ebben az álmos és vidám kisvárosban. Mintha az öröklött tradíciók szabályoznának a sörgyár külön világában is; valójában azonban a világ természete az állandó változás, melynek első jele, amikor az igazgató szép felesége levágatja dús, hosszú, aranyszőke hajfürtjeit… A sörgyár fiatal gondnoka, Francin rádiót vesz, s ez a nagyszerű találmány végképp bebizonyítja az embereknek: eljött a "lerövidítések" korszaka, minden közelebb került, csökkennek a távolságok. A cég gépkocsit vásárol a lovak helyett, Pepin pedig lefűrészeli az asztal lábait. Új világ kezdődött, új világ köszöntött be.
A Sörgyári capriccio egy igazi, vérbeli régi idők mozija, klasszikus film egy gyönyörű aranyhajú fiatalasszonyról, aki sört vedel, a történeteit szétárasztó Pepin bácsiról és a mosómedvék lélekre gyakorolt hatásáról.
Források: mediaklikk.hu
Ha tetszett a bejegyzés, keress minket a Facebookon is : vTravel.hu
A Világörökség részét képező Lednice-Valtice-i Kultúrtáj második legnépszerűbb kastélya, a monumentális barokk stílusú valticei kastély volt a Liechtenstein hercegek téli rezidenciája. A kastély pincéjében az ország legjobb vinotékája rejtőzik, míg a hatalmas területű angolpark számos látnivalóval várja a látogatókat.
Csehország egyik leggazdagabb és legbefolyásosabb főúri családja, a Liechtenstein família kedvenc birtoka volt a dél-morvaországi uradalom, télen Valticében, nyáron az innen 10 km-re fekvő Lednicében tartózkodtak. A kastély története nagy hasonlóságot mutat a Liechtenstein grófok másik rezidenciájával, ezek között költöztek a melegebb és hidegebb évszakok során a teljes udvartartással.
A Lednicétől délre található téli szállás Valtice városának történelmi középpontjában található, úgyszintén világörökségi védelmet élvez. A XIII. században épített gótikus vár idővel reneszánsz stílusban épül újjá, majd a harmincéves háború pusztításai után, a XVII. század végén az olasz Domenico Martinelli tervei szerint jelentősen átalakítva az ország egyik legnagyszerűbb barokk épületegyüttesét alakítják ki. A XIX. század elején a parkot is átépítik, és ekkor készülnek a különböző látványelemek is, pavilonok, kerti lakok, műromok.
Az 1387-től a Liechtensteinek birtokában lévő kastélyt végül 1945-ben hagyja el a család, ekkor teljesen kiürítik az épületet, minden mozdíthatót visznek megmaradt birtokukra, a Liechtensteini Nagyhercegségbe. Az állami tulajdonba került kastély gyönyörűen felújított állapotban várja a látogatókat.
Íme néhány kedvcsináló fotó:
Szöveg: kirandulastippek.hu
Ha tetszett a bejegyzés, keress minket a Facebookon is : vTravel.hu