Egyszer Rožmberk úr bált rendezett Prachaticében, ahová meghívatta Markéta asszonyt is, Rumpál serfőző feleségét. Mikor a küldönc a házukhoz ért, a nyitott ablakból akkora kiabálást es sírást hallott, hogy az még a galambokat is felriasztotta. Kétszer kellett koppantania, míg a kapus kinyitotta az ajtót. Átadta neki a meghívót és megkérdezte: — Mi történik nálatok? És mert a küldönc Rožmberktől jött, a kapus illendően válaszolt: Mindennek az az oka, hogy a testi szépség nem mindig jár együtt a lelki finomsággal. Markéta asszony addigra már elsírta könnyeit, és így panaszkodott az urának, Rumpál serfőzőnek: — Nem kívánhatod, hogy úgy öltözködjem, mint egy cselédlány. Eközben térdig állt a földön szétdobált szebbnél szebb ruhákban. Akkor lépett be a kapus a meghívóval Rožmberktől. Markéta asszony csak ránézett a cédulára, s megint haragra gyúlt, akár a fáklya: — Na, tessék, itt van, Rumpál, inkább kötelet akasztok a nyakamba, minthogy szegényes ruhában menjek a bálba.

Rumpál serfőző térdre esett előtte, úgy kérlelte, úgy próbált a lelkére beszélni: — Ne átkozódj, Markéta. Hiszen szavaid az Ördögöt is farkánál fogva húzzák elő a pokolból. — Még ha az ördög farkával is kell bemocskolnom a kezem — kiáltotta Markéta asszony —, akkor is elmegyek a bálba, De csak abból a tésztából varrt ruhában, amiből Mikšík pék süti a kenyeret.

 Rumpálnak elakadt a lélegzete, — tudod, mit beszélsz? Ezzel egyenesen a pokolra jutnál Markéta asszony azonban gonoszul félbeszakította: — Te viszont az égbe mész deputációba, s majd közbenjársz az érdekemben. Elküldte a szolgálólányt Mikšík pékhez a Sytruv-házba. A pék nem hitt a bal fülének, és még egyszer elmondatta a szolgálólánnyal a jobb fülébe: — úrnőmnek báli ruhát kell csinálnod abból a tésztából, amiből kenyeret sütsz, A pék elsápadt, mint a keletlen tészta, s mindenképpen ki akad bújni a feladat alól. Végül belátta, hogy Markéta asszony háza innen egy utcányira van, az ég pedig magasan. Munkához látott hát. Megcsinálta a tésztát, és selyemvékonyságúra nyújtotta. Kiszabta s összeállította a soha nem látott tésztaruhát. Mintha maga az ördög vezette volna a kezét. Gyönyörű lett. El sem hitték, hogy pék varrta.

Mialatt a ruhát Rumpálékhoz vitte, szembefutott vele az utcán egy fejetlen tyúk, a piac szélén találkozott egy kilenc lábú kutyával, a piacon meg egy vadkan fejű kancával. A pék majd az eszét vesztette félelmében, a ruhát gyorsan a Rumpál-ház küszöbére rakta, bekopogott, de meg sem várta, hogy kinyissák, elmenekült.

Amikor este hetet ütött a toronyóra, rázendített a rožmberki palota három trombitása. Hintóikon sorra érkeztek a vendégek. Markéta asszony gyalog jött, Rumpál, a serfőző vezette nagy büszkén. Jöhettek volna hatlovas fogattal is, de Markéta azt akarta, hogy az egész város pillantást vethessen az ő soha nem látott ruhájára. Amikor Markéta belépett Rumpállal a bálterembe, mindenki elnémult, az urak és hölgyek elsápadtak az irigységtől, mint a sületlen kalács. Maga Rožmberk is odajött. Egy pillantással arrébb küldte Rumpált, és kedvesen Markétához, fordult: — Hölgyem, most rögtön intek a zenészeknek és mindenki közül elsőként, kegyedet viszem el táncolni. Csakhogy amikor megszólalt a zene, és Rožmberk a körbe vezette Markétát, egyszerre előttük termett egy idegen gavallér. Barna, mint a gesztenye. Vörös arannyal kivarrt ruháért házat adnának a piactéren. A gavallér megragadta Markéta asszony kezét, de Rožmberk rákiáltott: — A neveltetése, uram, egyenesen pokolra való. Merészsége is akár az ördögé. Rožmberk a kebelébe nyúlt kis ostoráért, az ostor azonban kígyócskává változott és elsiklott a sarokba, Az idegen gavallér előlépett Markéta asszonnyal az első táncfigurához, Egymásra mosolyogtak, de a gavallér egy szót sem szól. Együtt lépegetnek, a gavallér meg egyre csak hallgat, — Várom, hogy valami kedveset mondjon nekem — így Markéta asszony. — Mihelyst eléggé megcsodálom különös ruháját — mosolygott a gavallér Így történt még kétszer. Harmadszorra a különös vendég úgy megforgatta Marketát, mint az örvény, és dobbantott a lábával. A vendégek szeme láttára nyílt szét a padló, s Markéta a gavallérral úgy zuhant a lyukba, mint a sírgödörbe. A padló meg nyom nélkül összeforrt. Attól a naptól kezdve minden éjfélkor látták, ahogy Markéta asszony kenyérruhájában bolyong Prachatice utcáin.

Ha éjjeli járókelővel találkozott, letört egy darabot a ruhából és kínálta: — Edd meg ezt a falatot, visszaadod a nyugalmamat. Noha szelíd volt és ugyanolyan szép, mint régen, mindenki félt tőle s elfutott, mígnem egyszer Prachaticébe érkezett egy vándordiák, aki olyannyira bolondja volt a lányok és asszonyok bájainak, hogy ez egyformán gyötörte délben is, éjfélkor is. Éppen éjfél volt, amikor leült a piactéri díszkút kávájára s lantszó kíséretében énekelt az ablakok mögött alvó vagy keservesen vágyakozó szépségnek, Abban a pillanatban megjelent Markéta asszony. Jött, mondta, amit máskor is, kínálta a diáknak a falatot kenyér-ruhájából. A diák ámulatában a kútba ejtette a lantját, úgy úszott ott, mint egy csónak. De az asszonyt nem utasította el, — A maga örök nyugalmáért, asszonyom, és szemem gyönyörködtetésére — mondta s falatot falat után tör Markéta ruhájából. Egészen addig, míg Markéta úgy állt ott, mint amilyennek Ádám látta Évát. Eltakarván azt, amit a nő két tenyérrel eltakarhat, így szólt: — Hogy szemed világát még sok szép évig megóvd erényedet pedig legalább holnapig. Azzal elment az Arany ösvénynek nevezett utcán. A diák éhes gyomra könnyen megemésztette Markéta asszony kenyérruháját, de emléke gonoszul gyötör lelkét, míg csak másnap meg nem csókolt egy bizonyos prachaticei leányt.

Forrás: Vaclav Ctvrtek:  Pajzán mesék (Bohémia Kiskönyvtár)

Ha tetszett a bejegyzés, keress minket a Facebookon is: vTravel.hu