vtravel

...mert utazni azt kell...

Szent Kunigunda és a wielickai sóbánya

2016. február 22. 13:18 - vtravel

kunigunda.jpgIV. Béla, magyar királynak, négy leánya volt, de a legkedvesebb előtte Kinga volt, így becézték a kis Kunigundát. Azt mondták róla, hogy világra jöttének már első pillanatában, kacsóit a Mária szobor felé nyújtva, érthető szavakkal dicsőítette „a menynek királyné asszonyát”. Így nőtt fel Kinga nagy jámborságban. Mikor tizennégy éves lett, Boleszló, krakkói herceggel jegyezték el, kinek apja arra kérte Béla királyt, küldje el Kingát már most Krakkóba, hogy a lengyel nyelvet is megtanulja. Mikor Kinga a nagy útra felkészült, ijedve látta, hogy kedvelt Mária szobrocskáját nem találja, de nem volt ideje a szobrot keresni, mert a kíséretéül rendelt fűurak már várták őt.

A hosszú utazás után végre megérkeztek Krakkóba, hol vőlegénye, a tizenkét éves „Szemérmes” Boleszló a lengyel főurakkal már várt reá, de Boleszlóval csak úgy élt Kinga, mint testvérével, játszótársával és az úgy maradt egybekelésük után is. Az esküvő napján. aztán egy különös esemény történt: valami kósza hír terjedt el a városban, hogy a szomszéd Wielickán egy pásztorfiú, mikor juhait legeltette, fényes tárgyat talált, valami szobrocskát. A hír eljutott a királyi palotába is. Kinga fejedelemasszony maga elé vezettette a pásztorfiút.

Mikor Kinga, meglátta az aranyszobrocskát, kitörő örömmel fedezte fel benne kedves Mária szobrocskáját, amit magyar otthonában elvesztett. Kinga nagyon csodálkozott a szobor vándorlásán, mert hiszen ő sohasem járt, Wielicka tájékán, de Szűz Mária ujjmutatását látta ebben és Kinga valami belső sugallat hatása alatt elrendelte, hogy a földet ássák fel azon a helyen, hol a tárgyat találták.

wieliczk.jpgA kirendelt munkások a megjelölt helyen elkezdtek ásni, és alig ástak egy–két lábnyi mélységre, mindenütt fehér só tömbök tündököltek elő. A szobrocska helyén egy nagy földalatti kincs rejtőzött, a későbbi híressé vált wielickai sóbánya. Kinga azonnal magyar só vágókat hozatott és ő maga kezdte a bányát művelni és Wielickából évek múltán Lengyelország tápláló anyja lett és jólétének legfőbb forrása.

Így lett Kunigunda, a magyar király leánya, kit később szentté avattak, a Wielicka-sóbánya felfedezője.

Forrás: Matusiak Simon: „A lengyel nép élete”

Ha tetszett a bejegyzés, keress minket a Facebookon is: vTravel.hu

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://vtravel.blog.hu/api/trackback/id/tr478410864

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása