Aki már járt Prágában, az biztosan ismeri a gólem történetét.
Mi most az Alena Ježková legendagyűjteményében olvasható változatot osztjuk meg az olvasókkal.
A történet a Régi-új zsinagógához kötődik (Staronová synagoga) Červená ulica 2 (Piros utca 2.)
A bölcs Löw rabbinak sokszor sikerült elhárítania a veszélyt a Zsidóváros lakóinak feje fölül. Tudta jól azonban, hogy ez nem lesz így örökké. Gondolkodott hat, hogyan védhetné meg övéit, hogyan gondoskodhatna róluk később is. Hosszasan tanulmányozta a bölcs könyveket, forgatta a porladó, öreg pergamentekercseket, míg végre megtalálta, amit keresett. Úgy döntött műembert készít olyat, akinek emberfeletti ereje segíti a zsidókat a nehéz időkben és az ellenséggel való harcban. Elképzelésébe beavatta, két legtehetségesebb tanítványát. Házának pincéjében aztán agyagból közösen megformázták az emberi termetnél jóval nagyobb alakot - a gólemet. Amikor elkészültek vele, a rabbi odafordult egyik tanítványához. - Te olyan vagy, mint a tűz - szólt hozzá kerüld meg hétszer a gólemet, és közben mondd hangosan a szent szavakat! A tanítvány úgy tett. Amikor először megkerülte a figurát, a vizes agyag szikkadni kezdett, amikor megkerülte másodszor, a gólem meleget árasztott, és a hetedik körnél már vörösre izzott.
- Most te menj! - szólt a rabbi másik tanítványához -, neked a víz az elemed. A tanítvány varázsigéket olvasott a fekvő gólemre, miközben körbejárta, és az izzó anyag lassanként lehűlt. A hetedik körnél a gólem testének olyan színe és hőmérséklete lett, mint az embernek. Majd maga a rabbi kerülte meg az agyaglényt. Fennhangon idézte a szent szavakat. A hetedik kör után megállt a gólem fejénél, és belehelyezte szájába a szent sémet, a titkos jelekkel teleírt pergamendarabot. Mindhárman feszülten várták, mi lesz. A gólem megrázkódott, kinyílt a szeme, és lassan felült. Termete ijesztő volt, amikor felállt, válla a tetőboltozatot súrolta. Éppen úgy nézett ki, mint egy ember, csak beszélni nem tudott, mert a beszéd titka a legszentebb titok, azt még a rabbi sem tudta a gólembe lehelni. Felöltöztették, és hazavezették a konyhába. A rabbi így szólt a feleségéhez:
- Új szolgát fogadtam fel, Josefnek hívják. Nálunk fog lakni, segít a zsinagógában és a háztartásban. Így is történt. Nappal a gólem a zsinagógában segédkezett, vagy egy padon ült a rabbi konyhájában, éjszakánként pedig a zsidó negyed utcáit járta, és őrködött, hogy senkinek se essen bántódása. Már az is elég volt, ha rettentő termete felbukkant, a rossz szándékú emberek igyekeztek kitérni az útjából. Szolgálatkész volt, mindent megtett, amire szükség volt, csak éppen olykor nem ismerte a helyes mértéket. Amikor a rabbi felesége azt az utasítást adta neki, hogy hordjon vizet a dézsába, elárasztotta az egész utcát, amikor almáért küldték, hatalmas vállán elhozta az egész árusbódét a rémült kofaasszonnyal együtt, hogy a rabbi felesége maga válogathassa ki az almát. Löw rabbinak egyetlen dologról nem volt szabad megfeledkeznie. Mielőtt pénteken alkonyatkor a zsinagógába megy imádságra, hogy megkezdődhessen a sábesz, a szombati nyugalom es pihenő ünnepe, ki kell vennie a gólem szájából a sémet, hogy ő is pihenhessen. Ha ezt nem teszi meg, a gólem hatalmas ereje irányíthatatlanná válik.
Egyszer megbetegedett a rabbi legkisebbik lánya. Szinte élettelenül feküdt az ágyon, és az aggódó rabbi nem tudta, hogyan segíthetne rajta. Mivel péntek volt, és közeledett az este, gondterhelten a zsinagógába indult imádságra, a gólemről teljesen megfeledkezett. A gólem eközben a padján ücsörgött, és amikor eljött az ideje, hogy szokásos pihenőjére térjen, fölállt, és elkezdett fel-alá járkálni a konyhában. Egyre gyorsabban lépdelt faltól falig, míg végül kirontott az utcára. Kint, mint aki eszét vesztette, betörte az ablakokat, leszaggatta a felfüggesztett cégéreket, és kézzel felaprította bedöntötte az ajtókat, a fákat pedig gyökerestül kitépte a földből. Amikor a környéken már nem volt mit rombolni, visszatért a rabbi házába, tönkretette a bútorokat, összetörte az edényeket, letépte a falról a képeket és a szőnyegeket, dühödten pusztított.
A rabbi a zsinagógában éppen énekelni kezdte az ünnepi dalokat, amikor az imaházba rontott a szolgálólány, és kétségbeesetten közölte, mi történt. A rabbi elbizonytalanodott, mert a sábesz kezdetét jelző zsoltár már elhangzott, és attól fogva senki nem cselekedhetett semmit. Most azonban emberéletekről volt szó. A rabbi ezért otthagyta a zsinagógát, és hazaigyekezet A gólem éppen felhasogatta űz utolsó botordarabot is.
-Megállj, Josef - szólt a rabbi erélyesen. A gólem megszelídült, mint egy bárány, szófogadón leölt a helyére, a konyhai fapad roncsaira, hagyta, hogy a rabbi kivegye szájából a sémet, és mozdulatlanná vált, mint egy darab agyag.
A rabbi ezután visszatért a zsinagógába, és folytatta az imádságot. Újra elénekelte elejétől a sábesz érkeztét hirdető zsoltárt. Attól fogva a történtek emlékére a Régi-új zsinagógában kétszer éneklik el a kilencvenkettedik zsoltárt, csak ott, sehol máshol a világon. Amikor a rabbi hazatért az esti istentiszteletről, első útja a kislányához vezetett. És mintegy varázsütésre, a kislány meg-gyógyult. Csak éppen sápadt volt az ijedtségtől. Löw rabbi pontosan tudta mi történhetett volna, ha nem lép közbe időben. Nehéz szívvel döntést hozott. Magához hívatta két tanítványát, akik a gólem készítésében segédkeztek, és a gólemmel együtt felmentek a Régi-új zsinagóga padlására. Ott a rabbi megparancsolta a gólemnek, hogy feküdjön le, és csukja be a szemét. Mindhárman a fejéhez álltak, és visszafelé mormolni kezdték a szent igéket. A gólem lélegzete eközben lelassult, majd leállt. A rabbi kivette a gólem szájából a sémet. Hétszer megkerülte visszafelé a gólem testét. Így tett az egyik tanítványa is. A gólem bőre lassan elszürkült, és közönséges agyagszínű lett. Amikor a másik tanítvány is megkerülte hétszer visszafelé, a gólem teste megrepedezett, szétmállott. A mozdulatlan agyagfigurát ezután lefedték régi, erős vászondarabokkal.
Másnap a rabbi közölte feleségével és a többiekkel, hogy Josef, a szolga örökre eltávozott a városból, és már sohasem tér vissza. Mindenkinek megtiltotta, hogy a Régi-új zsinagóga padlására menjen, nehogy valaki újra felélessze a gólemet. Egy szerencsétlen flótás mégis megpróbálkozott vele. Évszázadokkal később egy diák tudomást szerzett a gólemről. Arra gondolt, egy ilyen erős szolga révén meggazdagodhatna. Fáradhatatlanul tanulmányozta hát a régi zsidó írásokat, míg végre rábukkant az agyagóriás készítésének szent szövegére. Titkos jelekkel sémet készített, és ellátogatott a Zsidóvárosba. Éjszaka felosont a Régi-új zsinagóga padlására, ledobálta a gólem testéről az elporladt vásznakat, megtisztította a testét, és a szájába helyezte a sémet. A gólem testén lassan összezáródtak a repedések, izzani kezdett, füstfelhők szálltak fel belőle. Majd az óriás megrázkódott, kinyitotta a szemét, végül felállt. Hirtelen nőni kezdett egyre nagyobbra, félelmetes és hatalmas lett, mint egy izzó földdarab. A diák megrémült, és gyorsan kivette a gólem szájából a sémet. Abban a pillanatban a gólem megdermedt. Hatalmas agyagteste meghajolt, a diákra zuhant, és egy kupac száraz földként maga alá temette.
A történet forrása: Alena Ježková Prágai legendák Móra Könyvkiadó
Ha tetszett a bejegyzés, keress minket a Facebookon is: vTravel.hu
“Hová mész?”
“Hová mész?”
“Hová mész?”
“Hová mész?”
“Hová mész?”
“Sok mindent, de most látom, hogy oda, a tenger szigetére egy sas elvitt egy királylányt. Ha a testvéreim velem jönnek, akkor idehozzuk azt a lányt.”
Rendben, előbb bemegy az első négy fiú az alvó medvéhez, de semmi sem lett belőle – a medve morogva vadul rájuk támadt. Végül szerencsét próbált a lantos. Odament a barlang közelébe, a medve már örült; odament egészen a barlanghoz, a medve táncolni kezdett; bement a barlangba, leült, a medve lefeküdt melléje, és egész nap csak hallgatta a fülének kedves zenét. Reggel előjött a lantos épen és egészségesen. Az apja nagyon megörült: “Fiaim, igaz, ti mindannyian jó mesterséget tanultatok, de a lantosnak jobban sikerült, ezért övé a királylány.”
Élt valamikor réges-rég Prágában egy gazdag kereskedőnő. Mindenfélével kereskedett, több boltja is volt a bazársoron meg a prágai piacokon, és bizony szépen gyarapodott a pénz a keze között. De amilyen ügyes volt, olyan gőgös és önző is. Egyszer hintóján ment át a Károly hídon. Egy koldusasszony, aki ott szokott ülni, alamizsnát kert tőle, de a kereskedőnő durván elutasította. Az ősz hajú koldusasszony csak bólintott, és a hintó után szólt: - Csak nehogy itt ülj a helyemen egy év múlva! 
A kereskedőnő meghallotta. Megállíttatta a hintót, kiszállt, ujjáról levett egy drága gyűrűt, áthajolt a kőkorláton, és nagy lendülettel belehajította a Moldvába. - Van, aki szerencsés, van, aki nem - vigyorgott a koldusasszonyra. - Az én szerencsém olyan biztos, mint az, hogy ez a gyűrű soha többé nem kerül az ujjamra - Majd elhajtatott, elégedetten, hogy milyen jól elbánt a szemtelen öregasszonnyal. 
Telt-múlt az idő, a gazdag kereskedőnő egyszer pompás fogadást rendezett a házában. 
A kereskedőnőnek eszébe jutott az öreg koldusasszony jóslata, és összeszorult a szíve. Attól fogva sokat gondolt rá, mert üldözni kezdte a balszerencse, Először pénzt veszített egy rosszul sikerült üzleten, aztán útonállók rabolták ki áruval megrakott szekereit, a házába pedig belecsapott a villám, és egész vagyona a tűz martalékává vált. Egy év alatt mindenét elveszítette. Mit volt mit tennie, elment a hídra alamizsnáért könyörögni, akár-csak a többi koldus.
Elűzött Ulászlónak Sziléziát adta Wrocław fővárossal, Göndörhajú Boleszlávnak Mazóviát Płock fővárossal, Öreg Mieszkónak Nagy-Lengyelországot Poznań fővárossal, Sandomierzi Henriknek a sandomierzi földeket, Sandomierz fővárossal. A legidősebb Piast lett a senior (princeps), az ő senior országrésze Kis-Lengyelország és Pomeránia lett. Az idő múltával a hercegek átadták az országrészeket a fiaiknak, és már senki sem volt olyan erős, hogy újra egyesítse a területeket.
Az ország egyesítését IV. Henrik krakkói herceg, más néven Törvényes Henrik vette a fejébe. Terve megvalósításához a pápa jóváhagyására volt szüksége, amiért Rómába kellett utaznia, pénze azonban nem volt, a kincstár kiürült és sem a helyi nemesek, sem a többi herceg nem támogatta elképzeléseit.
A galambok felszálltak a Mária-templom tetejére, ahonnan apró kövek hulltak a főtérre, amik aztán földet érve ragyogó arannyá változtak. A herceg összegyűjtötte az aranyat és elindult Rómába. Az út során azonban elköltötte minden pénzét mielőtt még Olaszországba ért volna, végül szegényen és szégyenben tért vissza Krakkóba, az elvarázsolt lovagok pedig galambok maradtak. Könyörögni akart a boszorkánynak, hogy változtassa vissza a lovagokat, de azt nem találta sehol, s próbálkozásai, hogy a varázslatot megtörje, mind kudarcot vallottak. Úgy tartják, hogy a madarak mai napig várják, hogy felszabaduljanak az átok alól.
A tündérről szóló változat szerint megállapodtak abban, hogy a varázslat feloldódik, ha a herceg elutazik Rómába és teljesíti a látogatását a pápánál. A herceg azonban útközben elmulatta a pénzt, és soha nem tért vissza Krakkóba. Azóta is a háztetőkről háztetőkre repülnek a galambok és keresik a herceget, aki feloldhatná az átkot.
