A belga és holland sörkocsmákban még manapság is mindenütt megtalálható a mondabeli Gambrinus díszes képmása. A német-alföldi néphagyomány ugyanis ezt a szúrós tekintetű, kezében az országalma helyett sörös kupát szorongató, árpakalászok között trónoló királyt tartja a sör feltalálójának. Gambrinus azonban — ebben a formában — sohasem létezett, nevét Jan primus (I. János flandriai herceg) nevéből alkotta a sörnek hódoló képzelet, aki mellesleg a brüsszeli serfőző mesterek patrónusa volt A sörnek ugyanis miként az előbbiekből kitűnik — nincs „személyes" fel-találója. Viszont az ókorban és a középkorban más-más alapanyagokból, más-más fajta fűszerekkel készítették a különböző népek. Kölesből főzték seritalukat a hunok, mézsert ittak az óhindu és az ősskandináv törzsek, datolya-sert fogyasztottak az ókori arabok és a zsidók, Az ősi sereket még komló nélkül főzték, Azt pedig bizonyára kevesen tudják, hogy Ázsiából vándorló eleink, az ősmagyarok is serrel oltották szomjukat — sőt, nekik is részük volt abban, hogy a komló török-tatár közvetítéssel a XI. században bekerült és meg-honosodott Európában. A ser (vagy miként ma nevezzük: a sör) ugyancsak török-tatár eredetű szavunk. Jelentése: sárga. Legrégebbi okleveleinkben se szeri se száma az árpaserre, a búzaserre, a mézserre, a komlóra vagy a házi serfőzésre utaló szavainknak. Egy 1190-ből származó oklevél már említést tesz a pannonhalmi apátság komlóskertjéről, egy 1208-ban kelt okirat viszont Lébény falu komlós ormát emlegeti. Amíg tehát nálunk a Keletről hozott serfőzés módja terjedt el afféle „háztájiként" a letelepült és földművelésre fogott magyarok között, tőlünk nyugatra, ősgermán hagyományokon emelkedett magas színvonalra a kolostori serfőző mesterség. A világ legrégebbi serfőzdéje 1146-ban alakult Weihenstephanban, ám ezt követően gomba módjára jöttek lére előbb a kolostorokban, később a városi céhek keretében Nyugat-Európa szerte, a több embert foglalkoztató, szigorú előírások szerint működő serműhelyek. Ezekben a céhekben évszázadokon át a régi receptek alapján főzték a sört. Különösen jó hírneve volt a Hanza-városok sörének, amit lovas kocsikon, vagy hajókon juttattak el a világ sok tájára. És ha kontinensünkön a feudális középkor szinte művészi fokra emelte is a kolostori és a céhes serfőzést, a nagyüzemi sörgyártás csak a La Manche-csatornán túl, Angliában tudott először kialakulni az ipari forradalom hatásaként, Onnét sugárzott aztán vissza a gőzgép feltalálása után a kapitalista vállalkozó szellem, amely a múlt század közepén hatalmas sörgyárakat hozott létre Bajorországban, Ausztriában és Pilsen környékén.
Forrás: Kincses Kalendárium 1978, szerző: Sulyán Pál
Ha tetszett a bejegyzés, keress minket a Facebookon is: vTravel.hu
A nürnbergi városi tanács Benedikt Wurzelbauer ércöntővel elkészítette a hét erényt megtestesítő nőalakokat. 
Rövidesen indul a következő sörtúránk, ennek apropóján egy régi cikket adunk ma közre a sör történetéről.
Mindenesetre, ha ez így egyszerűnek tűnik is, a kutatók előtt még sok titkot rejtegetnek a legősibb serfőzési eljárások. Meglehetősen rejtélyesek azok a kultúremlékek, kőbe vésett ábrák, amelyek a sörkészítést és magát az agyagkorsóból árpalevet szürcsölgető embert ábrázolják, Olyan a benyomásunk, mintha korabeli istentiszteletet örökítettek volna meg velük. A modern kor régészei viszont megfejtették az időszámításunk előtti II, évezredben uralkodott nagy babilóniai király, Hammurapi kőtáblákra vésett törvényeit, amelyeknek az ékírásos szövegében szó szerint szerepel a ,,folyékony kenyér" kifejezés.
Egyes történészek Kínát tartják a sörkészítés őshazájának, ahol a „tarafun" elnevezésű sört ma is a legrégebbi eljárással: búzából és komlóból főzik. 
Nepomuki Szent János sírja - amely a Szent Vitus-székesegyházban fekszik - színezüstből készült. Számos különlegesség mellett értékes ezüstlámpások díszítik. A legenda szerint hajdanán volt köztük egy aranylámpás Is. Készítője önhibáján kívül eladósodott, és börtön fenyegette. Az illető ékszerész kétségbeesett, azt sem tudta, kitől kérjen segítséget. Álmában megjelent Nepomuki Szent János, és orra biztatta, menjen el a székesegyházba, és vigye el sírjáról az aranylámpást, adja el, és az árából fizesse ki az adósságát. Az ékszerész azonban becsületes volt, és óvakodott attól, hogy ilyesmit tegyen. Mivel azonban három éjszaka egymás után ugyanazt álmodta, úgy döntött, megfogadja a szent tanácsát. 
Az éj leple alatt titokban a templomba ment, és alighogy letérdelt a szent sírjánál, hogy előbb imádkozzon, a lámpás magától leereszkedett egyenesen a kezébe. A műhelyében azután az ékszerész beolvasztotta a lámpást, és az aranyból gyönyörű ékszereket készített, amelyeket könnyű volt pénzzé tenni. Adósságait hamarosan kifizette, így elkerülte a börtönbüntetést. Ezután első útja a templomba vezetett, hogy hálát adjon Nepomuki Szent Jánosnak. A sírjához érve alig hitt a szemének: az aranylámpás ott függött, mintha mi sem történt volna. Az ékszerész nem feledkezett meg a csodáról, amely megmentette a börtöntől. Amint kicsit jobban ment a sora, hálából még szebb aranylámpást készített, hogy a szent sírja fölé akassza. Meglepetten látta azonban, hogy az eredeti lámpás már nincs ott. Eltűnt, hogy helyet adjon az újnak.
A Krzysztofory-palota (Rynek Glówny 35.) a XVII. században épült, ekkor három középkori házat kapcsoltak egybe. Udvarában oszlopos loggia és barokk díszkút is van. A ház falán levő tábla arra emlékeztet, hogy az 1848-as időkben itt székelt a forradalmi kormány.
Twardowski sokáig élvezte az örök ifjúságot, s gondosan elkerülte a pápa városát. Az üzletkötésnél kissé nagyvonalú pokolbéli uralkodó végül is megbánta nagylelkűséget, és kocsmát nyitott Krakkóban, amelynek kelepcét állítva a tudósnak, a „Róma" nevet adta, ide persze már betévedt a kocsmakedvelő Twardowski. De amikor a pokolba szállítására került volna sor, sikerült meggyőzni az ördögöt, hogy az ő élete pokol itt a földön is, Ennek bizonyságául fölajánlotta: készséggel elviteti magát, ha az ördög egy hétig kibírja az ó zsémbes feleségével. Mondanunk sem kell, hogy az ördög a házsártos Twardowskiné oldala mellől az egy hét lejárta előtt megszökött. Twardowski viszont az örök ifjúság birtokában nem tudott meghalni, sem a mennyországban nem volt számára hely, sem a pokolban. Végül is egy kakas fölvitte őt a holdba, Innen minden este leereszkedik egy pókhálón a város fölé, hogy kikémlelje, mi újság Krakkóban. Erre utal a félholdon lovagló Twardowski-szobrocska, ami kedvelt krakkói emléktárgy.
Építészeti stílusok egyvelege lett a Valdštejnská ulica (utca) 20. alatt található ház, amelyet a Kisoldalt elpusztító 1541. évi tűzvész után építettek újjá. 
Az 1720-as években a ház kétemeletes volt, beépített tetőtérrel; szintenként egy-egy szobából, konyhából és kamrából álló lakást alakítottak ki. Később átépítették — jelenleg a J. A. Komenský Pedagógiai Múzeumnak ad helyet. 
Ám éjszaka a környéken indokolt a körültekintés. Errefelé kísért a lefejezett kürtös, akit személyesen Wallenstein (Valdštejn) hadvezér (az utca névadója) végeztetett ki, mert túlontúl zavarta hangoskodása. Egyébként a lefejezett áldozatok bolyongó lelkei sok prágai legendában előfordulnak, annak ellenére, hogy a 
Pardubice városában élt egy mézeskalácssütő nő, fiatal volt még, de értette a dolgát, így a mestersége jól jövedelmezett. A piactérre vezető utcában állt a boltja, ott árulta a mézeskalács huszárokat, cukorbabákat, rózsaszín bevonatú szíveket. Ennek ellenére elégedetlen volt az életével. Amikor a pulton keresztül átnyújtotta a huszárokat valamelyik pardubicei kisasszonynak, mindig akkorát sóhajtott, hogy a nyakánál szétnyílt a zsabó, s amikor huszár érkezett a regimentből cukorbabáért, Adelaida arca sírósra változott, ám a legrosszabb az volt, amikor mézeskalács szívért terc be Kryštof, az ifjú vadász a Kuněticei hegyekből: ilyenkor úgy megeredtek a mézeskalácssütő hajadon könnyei, hogy eláztatta a vadász kabáthajtókáját.
Kryštof mindig együtt érzően kérdezte: — Megbántotta valaki, Adelaida? Bízza csak rám, majd én elintézem, ha kell, akár a vadásztőrömmel is.
Fordítva húzta fel a cipőjét, becsukta a szemét, mégis odatalált Koštýřka anyó kunyhójához a Kuněticei hegyek alatt. Kopogtatás nélkül lépett be a szobába, Sötétség honolt mindenütt, csak a tűzhelyen parázslott a szén, anyó az asztalnál ült és aludt is, meg nem is, Adelaida félénken odament hozzá, s alázatosan suttogta: — Olyan rút vagyok, hogy elriasztom a szerelemtől a méheket, a galambot, meg a kandúrt is, ráadásul oly nagyon szerelmes vagyok Kryštofba, az ifjú vadászba. Koštýřka végighallgatta, s mintha csak mosolyogna Adelaida boldogtalanságán. Aztán vágatlan körmű ujjával a mennyezet alatti gerendára mutatott. Hold nélküli éjszakán szakajtott gyógyfűcsomók és mindenféle növények gyökerei lógtak ott. — Adj ide nekem belőlük hét ágacskát — parancsolta az anyó Adelaidának.
A hét ágacskát aztán eltördelte, felszította a szenet és a tűzhelyre dobta őket. A tűz füstölögve fellobbant, fekete láng csapott fel, és minden megremegett. Arany páfrányágacska úszott a levegőben a szoba egyik sarkából a másikba, s mintha hideg vízzel öntöttek volna le térdig Adelaida lábát. Koštýřka anyó elégedetten felnyögött és azt mondta: — Ezek világos jelek. Menj az erdőbe, szakíts magadnak arany páfrány ágacskát, utána lépj bele annak a forrásnak a vizébe, melynél az a páfrány nő. Meglátod, minden megy magától. Adelaida nem adott Koštýřkának egyetlen garast sem a tanácsért, nehogy megtörjön a varázslat.
Azon a napon éjfélkor Kryštof, az ifjú vadász az erdőt kerülte, nehogy vadorzók pusztítsák az állatokat. Látja ám, mintha állna valaki az egyik sűrű bozót mögött. Megtöltötte a puskát, nyílást tört a levelek között és figyelt. Hát, lát egy forrást, mellette arany páfrány bokrocska. Felette hajlong Adelaida, a mézeskalácsos hajadon. Rút, szúrós és csontos, mintha az úristen bal kézzel teremtette volna, s hogy még rosszabb legen, gyorsan levetkőzik. Leszakít egy arany páfrány ágacskát és belelep a forrásba. A forrás buzogni kezdett, s ahol a víz elérte Adelaida rútságait, ott mintha minden visszataszító eltűnt volna róla. Elöl és hátul minden kedves női idom szép vonalú és aranyos lett, Adelaida pedig ott állt az édesvízben, éppen olyan gyönyörűen, mint az, aki a tenger sós habjaiból lépett ki. Mikor a forrás lecsillapodott, Adelaida meglátta benne, ahogy Kryštof, az ifjú vadász kezét nyújtja zsákmánya után, amely most szerelemből, őt magát ejtette foglyul.