Tallinn környéke a feltehetően már a kőkorszakban is lakott volt, elsőként a város létezését az Idríszí nevű, arab földrajztudós említi a világtérképén 1154-ben.
Idríszí a városra a Kolôvan (Qaluwany) nevet használta, ami az észt Kalev vagy a finn Kalevi férfinévre vezethető vissza. A Kalevipoeg, észt nemzeti eposz szerint amikor Kalev nemzeti hős meghalt, felesége, Linda észak finnugorszokások szerint hatalmas kőhalmos sírba temettette, ami később betemetődött földdel, és így alakult ki a Toompea-domb, amin Tallinn fekszik. Tehát Idríszí annak idején nem a levegőből kapta az általa Tallinnra használt nevet, de természetesen annak történelmi alapja nincs. Ugyanezekben az időkben a várost Lyndanise (Lindanäs, Lindenäs) néven is emlegették az iratokban, ami vélhetőleg Kalev feleségére, Lindára utal. Ezt a nevet feltehetőleg - hangzásából és egyéb nyelvtani hasonlóságból ítélve -dán és/vagy svéd ajkúak használhatták leginkább.
A legenda szerint Gediminas herceg egyszer a Vilnia (a város névadó folyója) és a Neris folyó torkolatánál vadászott, és mivel itt érte az este, a sátrában nyugovóra tért. Almában látomása volt, melyben egy vasfarkas jelent meg, aki olyan hangosan üvöltött, mintha százfős falkánál is több farkas lett volna. Másnap reggel a pogány főpap a következőképpen fejtette meg a látomást: az adott helyen az uralkodónak hatalmas várost kell alapítania, melynek híre olyan „hangos" lesz, hogy az egész világon el fog terjedni. 
A katedrális mellett, a Szent Kázmér-kápolnával kb. egy vonalban magasodik Gediminas fejedelem szobra. A város alapítóját ábrázoló alkotást 1966-ban, ünnepélyes keretek között avatták fel. A Vytautas Kuba tervei alapján, Mindaugas Snipas szobrászművész kivitelezésében készült mű azt a legenda szerinti pillanatot jeleníti meg, amikor Gediminas fejedelem —az álmában, látomásszerűen megjelent üvöltő farkast követve— kardjával egy pontra mutat: itt, ezen a helyen akarja megalapítani Vilnius városát.
Krumlov városában űzte mesterségét Halánek szűcs. Gazdag ember volt és dühös természetű Hiúz, nyest és vidrabőröket cserzett, és aztán simította, fésülgette őket, hogy lenyesek és puhák legyenek. Segédjéről, Filipről az a hír járta, hogy a lányok még kilenc mérföldről is sóhajtoznak utána. Harmadikként essék szó Halánek lányáról, Bertáról. Mivel két férfi kevés az iparhoz, segítek Filipnek a bőrök Isiszabásánál, Történt egyszer, hogy Filip az egyenes vágás helyett inkább Berta szemébe feledkezett, a szabókés félresiklott, megsebesítette az ujját. Berta felsikoltott és Filip karjaiba ájult. Filip azt sem tudta, mihez kapjon előbb, tépjen-e vásznat az inge aljából és a sebet kötözze, vagy élvezze az örömöt Bertával a karjaiban. Végül Berta mintha mély ájulásból ocsúdna, így szólt: — Ha megcsókolnál, az lenne a legjobb orvosság. (Mert a seb Filip ujján a felcser tüsszentésére sem érdemes.) Ott helyben örökre eljegyezték egymást. Mindezt kifigyelte az ajtóból Halánek, és dühbe gurult. Hétszer is nekilódult, hogy lekaszabolja Filipet, de visszatartotta magát, nehogy hírbe kerüljön a városban.
Észrevétlenül az ajtó mögé húzódott, de megígérte magának: — Majd én gondoskodom róla, hogy a lányom ne egy senkiházi segéd matracára, hanem vagyonnal puhára ágyba másszon be. Attól a naptól kezdve Berta nem mehetett a műhelybe, állandóan az apja szeme előtt kellett lennie a boltban. Ha gazdag kupec érkezett, Halánek inkább a lánya kiválóságait ajánlotta, mint a nyestbőröket. Egy napon Vechta, a krumlovi sörmester lépett a boltba, gazdag özvegy, gömbölyűre hízva a házas örömök hiánya miatt, A karcsú leányok úgy viszolyogtak tőle, mint üsző az ökörtől, — Mutass nekem, vidrabőrt bundabélésnek, Halánek, de kiváló legyen ám! — kiáltotta a sörmester rögtön az ajtóban. — A legjobbat mutatom, amim csak van — felelte a szűcs, és megparancsolta Bertának, hogy fektesse ki a bőröket és rakja szét őket. A sörmester közben inkább a leány bőrét nézte, mint a vidrabőrt. Fellobbant benne a tűz, és odasúgta Haláneknek: Minden megkapható, ami itt van a boltban? Halánek jól értette a kérdést, és suttogva válaszolja: — Szomszédi szavamat adom rá. Vechta sörmester már csak felsóhajtott: — Akkor add hozzám feleségül Bertát. Bertának finom fülecskéi voltak, mindent hallott. És mert Halánek Vechtával részletesebben meg akart alkudni, mondja Bertának:
— Van ott két szép bőr, éppen cserzés alatt. Berta ellenőrzi, hogy bizonyítja fortélyát a segéd. A hájas Vechta megnyugodott. És hogy a bőrért meg a menyasszonyért akkor később jön. Alighogy kihúzta a lábát, Halánek futott vissza a raktárba, s bikacsökkel verte ki Filip segédet a műhelyből. Miután így megkönnyebbült, felvitte Bertát a tető alatti kamrába. Ráfordította a kulcsot, és az ajtón keresztül bekiabálta:
— Perchta asszony — súgta tenyerébe Berta. A kedves kísértet megállt és az ablak felé fordulva így szólt: — Ne féljetek, Perchta asszony a bástyától egész az ablakig dobta a fátylát, és átment rajta, mint valami hídon, Már ott is van, velük a kamrában. A félelem Filip karjaiba űzte Bertát. De Perchta asszony szelíden meséli: — Fiatalon ugyanazt éltem át, mint te, Berta, Tudom, milyen a szerelem egy hájgombóccal. De mindent úgy kell csinálnod, ahogy tanácsolom. Amikor holnap este eljön érted a sörmester, engedd be magadhoz a kamrába. Ezt mondta Perchta asszony, a bizonytalan hídon biztos lábbal tért vissza a bástyára, s könnyed léptekkel körbesétált a várfalon. Berta és Filip hitt is a szavának, meg nem is. De jobbat nem tehettek. Másnap Vechta reggeltől estig főzte a sört, estére azonban olyan vágyakozás fogta el Berta után, hogy rögvest elindult érte. Halánek szűcs a háza küszöbe előtt üdvözölte, ahogy a vőlegényt illik, aztán az ajtón át a kamráig vezette. Ott azt mondta neki: — Tovább már menj magad, Egész nap egyedül ücsörgött, s ez tűzbe hozza a lányokat.
Bohurnil Hrabal nem hivatalos múzeuma ez a söröző. Az író törzshelye a konyhába vezető ajtónál volt a bejárattól jobbra lévő asztalnál, mert ott üldögéltek az Arany Prága klub tagjai, mely egyletet az író élete végéig elnökölte. Itt kereste fel őt 1993-ban még az amerikai elnök, Bill Clinton is, és Václav Havelt is ott találta. Hrabal alaposan ismerte a ház történetét abból a kiadványból, amelyet 1943-ban adott ki akkori tulajdonosa — ezért, ha éppen ide indult, ágy mondta: megyek „A Csáklyához”. A 15. században a ház ugyanis ágy volt ismert, mint „cum signo Kraf”, ami egyaránt jelentett kapát csáklyát, vagy horgot, Azután átalakult „A Fekete Oroszlánhoz”-ra, majd 1702-re átvedlett „Arany Tigris”-sé. A 19. század elején irodalmi kávéházként szolgált, amelyet előszeretettel látogattak a cseh hazafiak, mert a tulajdonos — még Bécsből is járatott újságjait ihletett olvasótermi csöndben lehetett böngészgetni. A pilseni sörözőnek napjainkban is jellemző hangulatát a múlt század harmincas éveiben alakította ki a fogadós.
Třeboň a dél-cseh kisváros, amely nemcsak a sörözők, éttermek sorával csalogat, de középkori hangulatánál fogva sok látványosságot is nyújt a látogatóknak.
Az 1420–30-as huszita időkben a város ura politikai állásfoglalásának megfelelően Třeboň nem adott teret a közeli táboritáknak, akik a várost többször, de hiába ostromolták. Emelte Třeboň fontosságát, hogy 1493-tól haláláig (1505) itt élt a gazdaság vezetéséről lemondott Vok z Rožmberka, aki a haltenyésztés fejlesztésére két elismert szakember mellett egy csaknem tizenéves vadászt – Štěpán Netolickýt – is meghívott. S fiatalember az 1500-as évek elejére merész fejlesztővé válik. A „Zlatá sloka” (arany folyás) ásott csatornával összeköti a Lužnice és a Nežárka folyókat, ezáltal több új halastavat lehetett létesíteni. 1513-ban községi sörgyárat helyeznek üzembe, búzasört is főzhetnek. 1551-ben a 16 éves Vilém veszi át a megmentett családi birtokok igazgatását. Tíz év múlva az addigi krumlovi várnagyot, Jakub z Krčina-t bízza meg a teljes birtokrendszer igazgatásával. Ő lesz a „regent”, a kormányzó. Emlékét páldául a „Regent” sörmárka őrzi.
1868-ban megakadályozták, hogy a város közelében teherelosztó pályaudvar létesüljön. Ezekben az évtizedekben a város sokat vesztett középkori vonásaiból. A lábasházak árkádjait általában befalazták, a város erődítés nagy részét lebontották, a két városfal közötti térséget többnyire beépítették. Az oromzatos homlokzatokat sok esetben olasz típusú, azaz az utcavonallal párhuzamos tetőtérre cserélték. A város középkorias jellegét a II. világháború után igyekeztek megerősíteni. Már 1949-ben védett városi műemlék-rezervációvá nyilvánították az eredeti lábasházas, vagy oromzatos kialakítást.
A třeboňi kastély egyes részletei a XIV. századból valók az egyik legnagyobb várkastély Csehországban. A kastély látogatható, amíg végigsétálunk a termein gyönyörű reneszánsz bútorokat és festményeket csodálhatunk meg.
Egyszer Rožmberk úr bált rendezett Prachaticében, ahová meghívatta Markéta asszonyt is, Rumpál serfőző feleségét. Mikor a küldönc a házukhoz ért, a nyitott ablakból akkora kiabálást es sírást hallott, hogy az még a galambokat is felriasztotta. Kétszer kellett koppantania, míg a kapus kinyitotta az ajtót. Átadta neki a meghívót és megkérdezte: — Mi történik nálatok? És mert a küldönc Rožmberktől jött, a kapus illendően válaszolt: Mindennek az az oka, hogy a testi szépség nem mindig jár együtt a lelki finomsággal. Markéta asszony addigra már elsírta könnyeit, és így panaszkodott az urának, Rumpál serfőzőnek: — Nem kívánhatod, hogy úgy öltözködjem, mint egy cselédlány. Eközben térdig állt a földön szétdobált szebbnél szebb ruhákban. Akkor lépett be a kapus a meghívóval Rožmberktől. Markéta asszony csak ránézett a cédulára, s megint haragra gyúlt, akár a fáklya: — Na, tessék, itt van, Rumpál, inkább kötelet akasztok a nyakamba, minthogy szegényes ruhában menjek a bálba.
Rumpál serfőző térdre esett előtte, úgy kérlelte, úgy próbált a lelkére beszélni: — Ne átkozódj, Markéta. Hiszen szavaid az Ördögöt is farkánál fogva húzzák elő a pokolból. — Még ha az ördög farkával is kell bemocskolnom a kezem — kiáltotta Markéta asszony —, akkor is elmegyek a bálba, De csak abból a tésztából varrt ruhában, amiből Mikšík pék süti a kenyeret.
Amikor este hetet ütött a toronyóra, rázendített a rožmberki palota három trombitása. Hintóikon sorra érkeztek a vendégek. Markéta asszony gyalog jött, Rumpál, a serfőző vezette nagy büszkén. Jöhettek volna hatlovas fogattal is, de Markéta azt akarta, hogy az egész város pillantást vethessen az ő soha nem látott ruhájára. Amikor Markéta belépett Rumpállal a bálterembe, mindenki elnémult, az urak és hölgyek elsápadtak az irigységtől, mint a sületlen kalács. Maga Rožmberk is odajött. Egy pillantással arrébb küldte Rumpált, és kedvesen Markétához, fordult: — Hölgyem, most rögtön intek a zenészeknek és mindenki közül elsőként, kegyedet viszem el táncolni. Csakhogy amikor megszólalt a zene, és Rožmberk a körbe vezette Markétát, egyszerre előttük termett egy idegen gavallér. Barna, mint a gesztenye. Vörös arannyal kivarrt ruháért házat adnának a piactéren. A gavallér megragadta Markéta asszony kezét, de Rožmberk rákiáltott: — A neveltetése, uram, egyenesen pokolra való. Merészsége is akár az ördögé. Rožmberk a kebelébe nyúlt kis ostoráért, az ostor azonban kígyócskává változott és elsiklott a sarokba, Az idegen gavallér előlépett Markéta asszonnyal az első táncfigurához, Egymásra mosolyogtak, de a gavallér egy szót sem szól. Együtt lépegetnek, a gavallér meg egyre csak hallgat, — Várom, hogy valami kedveset mondjon nekem — így Markéta asszony. — Mihelyst eléggé megcsodálom különös ruháját — mosolygott a gavallér Így történt még kétszer. Harmadszorra a különös vendég úgy megforgatta Marketát, mint az örvény, és dobbantott a lábával. A vendégek szeme láttára nyílt szét a padló, s Markéta a gavallérral úgy zuhant a lyukba, mint a sírgödörbe. A padló meg nyom nélkül összeforrt. Attól a naptól kezdve minden éjfélkor látták, ahogy Markéta asszony kenyérruhájában bolyong Prachatice utcáin.
Ha éjjeli járókelővel találkozott, letört egy darabot a ruhából és kínálta: — Edd meg ezt a falatot, visszaadod a nyugalmamat. Noha szelíd volt és ugyanolyan szép, mint régen, mindenki félt tőle s elfutott, mígnem egyszer Prachaticébe érkezett egy vándordiák, aki olyannyira bolondja volt a lányok és asszonyok bájainak, hogy ez egyformán gyötörte délben is, éjfélkor is. Éppen éjfél volt, amikor leült a piactéri díszkút kávájára s lantszó kíséretében énekelt az ablakok mögött alvó vagy keservesen vágyakozó szépségnek, Abban a pillanatban megjelent Markéta asszony. Jött, mondta, amit máskor is, kínálta a diáknak a falatot kenyér-ruhájából. A diák ámulatában a kútba ejtette a lantját, úgy úszott ott, mint egy csónak. De az asszonyt nem utasította el, — A maga örök nyugalmáért, asszonyom, és szemem gyönyörködtetésére — mondta s falatot falat után tör Markéta ruhájából. Egészen addig, míg Markéta úgy állt ott, mint amilyennek Ádám látta Évát. Eltakarván azt, amit a nő két tenyérrel eltakarhat, így szólt: — Hogy szemed világát még sok szép évig megóvd erényedet pedig legalább holnapig. Azzal elment az Arany ösvénynek nevezett utcán. A diák éhes gyomra könnyen megemésztette Markéta asszony kenyérruháját, de emléke gonoszul gyötör lelkét, míg csak másnap meg nem csókolt egy bizonyos prachaticei leányt.
A Na prádle nevű helyen állt a kesztyűkészítő műhelye. Egyszer télen éppen fehér kecskebőr kesztyűt varrt, mikor hirtelen nyílik az ajtó és belép rajta egy asszony, sarkig fehérben. A kesztyűvarró mester meghajolt: — Mivel szolgálhatok, tisztelt asszonyom? Az asszony egészen a válláig felfedte karját, mely szép volt, mint Dávid király zsoltára. — Kesztyűért jöttem — válaszolta. — Itt ezek a fehérek, úgy illenének kegyedhez, mint liliom a liliomhoz. A mester felkapta az egyik kesztyűt azokból, amiket éppen varrt, és felhúzta a szép hölgy kezére, Csakhogy annak úgy eltorzult az arca, mintha eleven tűzbe nyúlt volna: Éget! Kecskebőrből varrtad! — sikoltotta és akkora pofont adott a kesztyűsnek, hogy az rögtön a felborult asztal alatt találta magát. 
